Maradék minden

Olykor, a kérdésre, amit hogylétemről nekem szegezel, főleg Brüsszeli telefonjaid alkalmából, részemről csupán egy - bennem az idők mélyéről felbukkant idézet pontatlan említése - érkezik, amely pontossága után (oldalszám, ilyesmi) nyomoznom kell kicsit (jó esetben). (Artikulációm siralmas mivoltáról szót sem ejtve!) Az említett beszélgetésben Kierkegaard-ról és egy, az ember fejére eső tégláról tettem említést, ami Neked nem volt éppen ismerős, okom pedig az volt egy efféle válaszra, mert nem akartam nyersen az arcodba (füledbe) vágni, hogy napok óta ismét felerősödött bennem a késztetés, hogy ok és cél nélküli létezésem végére magam tegyek pontot, noha vallásos nézetek nélkül is egy ideje nem áll szándékomban azt tenni. Gondolom kellően világosan írtam, de legalábbis a lényeg kivehető.

mindenesetre, álljon itt az idézet:

"Csodálatos! Miféle kettős félelemmel csügg és ragaszkodik az ember
ehhez az élethez; fél elvesztésétől, de megtartásától is. Olykor már
arra gondoltam, hogy döntő lépésre szánom el magam, melyhez képest
minden előbbi tettem gyermekcsínynek tűnne - elindulnék a nagy
felfedező útra. Mint a hajót, melyet ágyulövések közepette bocsátanak
vízre, én is így köszönteném magam.Hiába! A bátorság hiányzik belőlem?
Ha egy kő rám esne és halálra zúzna, az lenne a kiút."
/S. Kierkegaard: Vagy-vagy, 1978, Gondolat,52.o/

p.s.: újra lapozgatva azt a pár oldalt, ahol sejtettem a kellő részt,
ugyananúgy elragad, mint kb. 20 éve. (elfog az a bizonyos én is írhattam volna érzés)

p.s.: Az utóbbi napokban pluszként bejött a sejtésem, amikor barátként számon tartott haverem folyamatosan hazudott ahelyett, hogy kitálalt volna őszintén, hogy ne reménykedjek feleslegesen legalább. Persze épp elégszer volt már ilyen tapasztalatom ahhoz, hogy ezen külön rágódjak, netán szenvedjek miatta.

p.s.: remélem brüsszeli b-ném nem bántottam meg, sőt picit örült is, hogy a kedvéért még utána is jártam az idézetnek

Üdv!
G.