Mint behavazott táj alatt nyugvó magok
ülök, s bámulok kifelé a vonatablakon,
mint bennem Gondolat-rókám
születni vágyó kicsinyeit
nézem magam előtt e fehér papírlapot
melynél csak szívem üresebb
s a húsz éve üres házak szobái
mitől az egyik fázik, a másik hízik
s hiszi: milyen jó neki, de ez más
lap egy másik napon
Most közeleg már a végállomás
Megérkeztem. Veszem a kalapom.
Gondolat-róka
2013.02.13. 13:54
Címkék: versféleség
Szólj hozzá!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
https://dotsontheeyes.blog.hu/api/trackback/id/tr795078348
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.